24.02.2005
Nem is olyan régen még nem léteztek megbízható tudományos kutatások ebben a témában, ez az állítás csak egyfajta legendaként élt a testépítés szubkultúrájában.
A helyzet mára megváltozott: empirikus ismereteinket arról, hogyan támogatja a kreatin a testzsír raktárak kimerülését, néhány közelmúltbeli tudományos tanulmány támasztja alá.
Egy tanulmány kimutatta, hogy egy hónapos kreatinszedés nem csak az erőt és az izomtömeget növeli, hanem felgyorsítja az anyagcserét a szervezet pihenő fázisban.
Egyszerűen fogalmazva: egy passzív személy, akinek egyetlen érdeklődése a televíziós műsor figyelemmel tartása, napi egy kreatinitallal az anyagcsere sebességét 50 kalóriával növeli.
Az aktív sportoló, aki kreatin fogyaszt és erősítő edzést végez, a nyugalmi anyagcsere arányát körülbelül 100 kalóriával növeli naponta. Ez látszólag alacsony, de vegyük figyelembe, hogy azoknak a személyeknek, akik bár edzenek, de nem fogyasztanak kreatint, nyugalmi anyagcseréje nem változott
Egy másik tanulmány, amelyet az amerikai védelmi minisztérium dolgozott ki, bizonyította, hogy azoknak a katonának, akik kreatint szedtek egy héten át, növekedett a bench press teljesítményük, 1,9-3,2 kg izomtömeget szedtek fel és a testzsírt 0,45-0,9 kg-val csökkentették. Azok a sportolók akik placebot kaptak nem tapasztalt ilyen pozitív változásokat, ellenben a testzsír arányuk emelkedett.
Azaz, ami a kreatinnal kapcsolatos felfedezésedet illeti, nem tévedsz, sokan számoltak be hasonló hatásról, a testzsír csökkenéséről.
Abban az esetben, ha célod a fogyás, úgy tűnik, a kreatin egy nagyszabású termék, mert segít az erőt és az izomtömeget fejleszteni, miközben fokozza testzsír felhasználódását.
Azok számára, akik magukon szeretnék tapasztalni a kreatin működését – az erő és az izomtömeg növekedését és a zsírégetést - napi öt gramm bevételét ajánljuk naponta, lehetőleg az edzés után fogyasztott koktéllal együtt.
Text JIM STOPPANI
Több információra, szakemberre, vagy segítségre van szüksége választás során?
|
Vevőszolgálat
+36 70 525 55 22 Hétfő-Szombat: 9:00-17:00 Nem juthat információhoz a megrendelésről |
![]() |
Információ a megrendelésről Információt munkanapokon hétfő-péntek:9:00-15:00 küldünk a megadott e-mail címre. |