Teljesen őszinték leszünk! Mesélhetnénk történeteket, hogy miért jó, ha Super Pump 250-et veszel, ahogyan azt a "versenytársaink", de a Gaspari Nutrition termékei esetében a tettek magukért beszélnek. Nem szokásunk a termékek hatásairól spekulációkba bocsátkozni, és nem bízunk semmit a véletlenre. Egyike vagyunk azon kevés cégeknek a piacon, akik befektetnek a termékeik fejlesztésébe, majd átadjuk őket a laboratóriumoknak független kutatások elvégzésére - éppen ezért keresettek a termékeink. Az izmaid, a teljesítményed, a tested fejlesztését a lottózáshoz hasonlítanád? A "talán"-ra vagy "lehetséges”-re építenél? Mi semmi esetre sem, és bízunk benne, hogy te sem teszed ezt! A Super Pump 250 az egyetlen függetlenül tesztelt edzés előtti kiegészítő a piacon. Érted ezt? Senki nem akar pénzt befektetni, hogy igazolja, hogy a termék miért működik a szép színes hirdetésekben említett módon a kapcsolódó szakmagazinokban. A kezdeti vizsgálatok megerősítették, hogy a Super Pump 250 az első adag után működésbe lép, akkor, amikor a zsírszövet szintje csökkenni kezd.
De ezen a ponton nem áll meg. Létezik egy másik ok, amelyeknek köszönhetően sikerült ennek a kiegészítőnek az eladását megháromszoroznunk az elmúlt 12 hónapban: elmondhatjuk, hogy aki egyszer kipróbálta a Super Pump 250-et, „függővé vált"(nyilván nem szó szerint) . Tudjuk, hogy elcsépelten hangzik, de ezek a tények! Ha ki próbálod a Super Pump 250-et, nem akarsz majd visszatérni az eredeti készítményekhez. Az ok nagyon egyszerű: Super Pump 250 –től nagyon jól érzed magad és maximálisan motivál.
Egy adag tartalma:
Kalória 28
Zsír 0g 0%
Nátrium 135mg 10%
Kálium 90mg 3%
Szénhidrát 7g 3%
Protein 0g 0%
Vitamin B6(as Pyridoxine HCL) 25mg 1,250%
Vitamin B12(as Cyanocobalamin) 140mcg 2,333%
Folic Acid 420mcg 105%
Magnesium(Phosphate & Oxide) 100mg 25%
Phosphorus 150mg 15%
SuperPump250 Proprietary Blend 15,690mg
[Gaspari Nutrition Novel Compound #250 (Patent Pending)]
Anabolic Signaling Complex (Patent Pending)
Glucose Polymer Blend, Creatine Monohydrat, NO2 Complex [L-Arginine Alpha-Ketoglutarate (A-AKG), L-Arginine Ketoisocaproate (A-KIC)], Guanipro (Guanidino Propionic Acid), Salicyclic Acid 15%, Panax Ginseng Extract
Lipolytic/Xtreme Focus Agent (Patent Pending)
L-Tyrosine, Methylxanthines (Caffeine), N-Acetyl-Tyrosine, Glucuronolactone, Ginko Biloba Extract (Standardized To 24% Ginkosides & 6% Terpenes), Huperzine
Myogenic Transcription Factor/Agonist (Patent Pending)
Taurine, L-Leucine, L-Glutamine, L-Valine, L-Isoleucine, L-Citruline AKG, Turkesterone (11,20 Dihydroxyecdysone From Ajuga Turkestanica Extract), Choline Bitartrate
Insulin Secretagogue Complex
Trimethylglycine, Indole-3-Carbinol, Cinnamon Bark Extract (15% Cinnamic Aldehyde), Bacopa Monniera
IntraSORB Rapid Absorption - Myo-Hydration Matrix
Potassium Gycerophosphate, Magnesium Glycerophosphate, Bioperine
Több információra, szakemberre, vagy segítségre van szüksége választás során?
|
Vevőszolgálat
+36 70 525 55 22 Hétfő-Szombat: 9:00-17:00 Nem juthat információhoz a megrendelésről |
![]() |
Információ a megrendelésről Információt munkanapokon hétfő-péntek:9:00-15:00 küldünk a megadott e-mail címre. |